Fejős Éva - Úton hozzád

Úton hozzád / Fejős Éva

Fodros Balázs nem kevés adóssággal, de optimista várakozással nyitja meg a saját ügyvédi praxisát egy lepukkant, óbudai lakásban. Az utcában éppen felújítják a villamosvágányt, az autós közlekedés kaotikus, gyalog pedig a madár sem jár arra. Mégis, már az első nap két fura ügye akad. A kliensek arra hivatkoznak, hogy az ifjú ügyvéd számára kihívást jelent majd az esetük: 1. megtalálni egy Li nevű kínai lányt a nagyvilágban; 2. kideríteni az igazságot és eljárni bizonyos, baromfiakat érintő megbetegedéssel kapcsolatban.

Az ügyvéd persze hamar rájön, hogy a szél a húga felől fúj: testvére online hirdetési kampányokat készít, és extrém kulcsszavakkal hívja fel a figyelmet Balázs praxisára. Azonban addigra a srác már nyakig benne van mindkét ügyben. Egyik oldalról egy nagyszabású bűntény látszik kirajzolódni, míg a másikon egy titokzatos nő mozgatja a szálakat - Budapesttől kezdve Pekingen át egészen Hongkongig.

"Az új regényem ötlete a Száz Éjjel Ügynökség írása közben merült fel bennem, az alapötlet annyira megragadott, hogy párhuzamosan elkezdtem írni ezt a regényt is. És végül a kíváncsiságom győzött: ideiglenesen félbehagytam a Száz éjjel vártam folytatását, hogy megtudjam, hová kanyarodik az Úton hozzád története.

Mindig nagy vágyam volt, hogy írjak egy jogi krimit, most ez megvalósulhat!"

  

Dr. Kerekes Judit - Jó étel, jó élet

Jó étel, jó élet / Dr. Kerekes Judit - Táplálkozási kézikönyv ételreceptekkel babás, gyermekes családoknak

Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek, barátainak vagy saját magának főz. Az orvosi szemmel, női alapossággal és anyai ösztönnel íródott könyv a legfontosabb elméleti tudnivalók ismertetése mellett sajátos felfogással kínál jól érthető gyakorlati útmutatót a szoptatáshoz, a kiegészítő tápláláshoz,a babaételek készítéséhez, a felnőttételek babásításához. Mert mi a fontos a táplálásban? Úgy etessen, hogy a családban beteg soha ne legyen!

 

  Belinda Alexandra - Zafír égbolt

Zafír égbolt / Belinda Alexandra

"Várj reám, s én megjövök.

Fordulj daccal el,

ha áltatják ösztönöd,

hogy: feledni kell…"

A szerelem hatalmasabb, mint a háború. Egy gyönyörű és céltudatos nő azonban mindkettőt elveszíti. Története megoldatlan rejtély maradt… egészen mostanáig.

2000: Az orosz-ukrán határ melletti erdőben egy második világháborús harci repülőgép roncsaira bukkannak. Úgy tűnik, a fák között Natalija Azarova ászpilóta – aki legtöbbször úgy nézett ki, akár egy pin-up lány – repülője és maradványai hevernek. A nő sorsát azonban továbbra is homály fedi. A Kreml állítása szerint német kém volt, aki megrendezte a saját halálát. A szerelme, Valentyin Orlov tábornok viszont sosem adta fel, hogy megcáfolja a szovjet propaganda állítását: kitartóan hisz Natalija hűségében.

Lily, a fiatal ausztrál nő – aki egy szörnyű tragédiát követően orosz családjának hazájába utazik – Moszkvában próbál felejteni és tovább élni az életét. Őt is lenyűgözi Natalija története, és amikor találkozik egy idős nővel, aki azt állítja, hogy ismeri a pletykák mögött rejlő igazságot, Lily mindenképpen utána akar járni a rejtélynek.

Ebben a történetben titkok és hazugságok, a halhatatlan szerelem és egy végzetes árulás mutatja be a borzalmakkal teli második világháborús időszakot, mely visszavonhatatlanul összefonódik a jelennel és a reménnyel. Letehetetlen olvasmány.

 

 Holly Webb - A megmentett kutyus - Keménytábla

A megmentett kutyus / Holly Webb

Hanna és Adam ikertestvérek; már alig várják, hogy nyaralni menjenek a tengerpartra - különösen mivel magukkal vihetik virgonc kiskutyájukat, Mázlit is.
Mázli imád a tengerparton rohangálni, a hullámok között játszani és a homokban ásni. Ezek az új élmények még a mókusok kergetésénél is sokkal élvezetesebbek! Hanna és Adam arra készül, hogy életükben először egyedül vigyék sétálni a kutyust. Ám a sziklákon tett barangolás nagyobb kalandnak bizonyul, mint azt bármelyikük is képzelte volna.

 

 Maros Edit - Hűvösvölgyi suli 6.

Hűvösvölgyi suli 6./ Maros Edit

Két hónap nem túl hosszú idő, mégis elegendő lehet egy megfejthetetlen érzés kifejlődéséhez, egy régi barátság megingásához, vagy épp egy szilárdnak hitt kapcsolat szétrobbantásához.
Na és persze mindezek mellett olyan életbevágóan fontos tanulságok elsajátítása is belefér, mint például hogy tél közepén simán kitörhet a tavasz, hogy tesiórán nélkülözhetetlen kellék a váltózokni, hogy a bőrfeszesítés alapos körültekintést igényel, csakúgy, mint teaivásban fogadni, vagy hogy - bár ez igen meglepő - a legrettegettebb tanár is emberből van.
A HŰVÖSVÖLGYI SULI immár tizenhét éves ikrei gőzerővel haladnak az énekesi, illetve írói pálya felé vezető rögös úton, melyet titkok, félreértések, szerelmi háromszögek, valamint felelősségteljes döntések öveznek.


Richard Scarry - Az agyafúrt ékszertolvaj esete

Az agyafúrt ékszertolvaj esete/ Richard Scarry

Hihetetlen és hátborzongató rejtély! Egy hajó fedélzetén elrabolták Pocáné vagyont érő igazgyöngyeit. Vajon sikerül-e a két rettenthetetlen mesterdetektívnek, Sárlakinak és Halmosnak lelepleznie a tolvajt, mielőtt a hajó partot ér?

 

Andrea Mertiny - Állatkertek

Állatkertek/ Andrea Mertiny - Mi Micsoda 63. kötet

Az emberek és az állatok együttélése ugyanolyan sokat változott az idők során, mint magáé az emberi társadalomé. Kezdetben a szokatlan, idegen országokból származó állatok hol különösen értékes ajándéknak, hol elborzasztó, riasztó rémeknek számítottak. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az emberekben a természet iránti kíváncsiság és az együttérzés kerekedjen felül, s ne csak a puszta uralomvágy vezérelje őket olyankor, amikor mesterséges élőhelyeket alakítanak az állatok számára. Vajon milyen szakaszokon vezetett keresztül az az út, amelynek végén a korszerű, barátságos állatkertek állnak? Ezt a kérdést tette föl Andrea Mertiny is, aki „állatkerti kalauzként” egyuttal gazdag biológiai ismeretekkel is színesíti könyvét.

 



Berg Judit: Rumini a Fényvizeken

"Kedves Olvasók!

Ez a történet egy időben kezdődik a Szélkirálynő datolyaparti útjával, és jóval azután ér véget, hogy a hajó visszatért Ferrit-szigetről. Sajnos arra nem jutott időm, hogy lejegyezzem, mekkora bajba került időközben Egérország, mi történt a Szélkirálynővel Datolyapartról hazafelé, és hányféle veszélybe sodródtak tengerészbarátaink, mielőtt visszatértek volna Ferrit-szigetről. Pedig nem kevés bátorságra, leleményességre és szemtelenségre volt szükségük ahhoz, hogy kiverekedjék magukat a szorult helyzetekből!

Szerencsére ők titkos üzenetekben és levelekben mindig beszámoltak kalandjaikról a barátaiknak. Ezeket a leveleket összegyűjtöttem, kiegészítettem néhány pandúrsági jegyzőkönyvvel, térképpel, újságcikkel, amíg összeállt belőlük egy újabb szövevényes kaland.

Ha végigolvassátok a most következő leveleket, mindenre fény derül! Annyit szeretnék csak kérni tőletek, hogy Szkander Bob helyesírását ne tanuljátok el! Jó szórakozást és körömrágást kívánok mindenkinek!" (Berg Judit)


Gitta Sereny: A sötétség felé

„Mindenkinek hatalmában áll választani jó és rossz között.” Órigenész

Gitta Sereny mára klasszikusnak számító művében a treblinkai haláltábor parancsnokának, Franz Stanglnak a Harmadik Birodalomban befutott pályáját vázolja fel, és vizsgálja a jellemét formáló hatásokat. A haláltáborok parancsnokai közül Stangl volt az egyetlen, akit felelősségre vontak: a düsseldorfi bíróság: 1970-ben bűnrészesnek találta legalább 900 000 ember halálában, és életfogytiglani börtönre ítélte. Sereny heteken át beszélgetett vele a börtönben, az összesen több mint 70 órás interjúból született ez a könyv.

A szerző elsődleges célja nem az elborzasztás. Azt kutatja, hogy milyen módon alakítja az egyén személyisége a politikát, illetve torzíthatja a politika a személyiséget. Kíméletlenül rámutat: az egyén erkölcsi erejének vagy bátorságának hiánya, illetve elfojtása tragikus következményekkel jár a nemzetek jövőjére és az emberi sorsra nézve.


Kálmán Olga: Egyenes beszéd

Megszállott vagy pusztán a hivatásának szerelmese? Szíve mélyéig kőkemény vagy csak nem tűri a hazudozást?

A hírekkel kel és fekszik vagy mások tudásának babérjait aratja le?

Hogyan dolgozik a legismertebb és szakmailag legelismertebb magyar televíziós újságíró, akitől minden beszélgetőpartnere tart, még ha éppen miniszterelnökként egy országot vezet is?

Vele beszélgetni megtiszteltetés. Őt kérdezni kihívás. Olvasni a könyvet, amit írt, rendkívül tartalmas, de végső soron szórakozás. Vitriolos humora, metsző éleslátása, rendíthetetlen tudásvágya köszön vissza ezekről a lapokról, melyek olyan gyorsan peregnek egymás után, mint riportjai estéről estére a tévé képernyőjén.

"Manapság a politikát divat az ördögtől valónak titulálni. A közvélekedés szerint ez leginkább egy úri huncutság, a kiváltságosok játéka, méghozzá igen drága játéka. A lapokat maguknak osztják, a földi halandók pedig nem látnak bele a kártyákba. Nos, igen, nekem megadatott, hogy belelássak a pakliba estéről, estére. Mit látok, mit tudok, mit mondanak a politikusok adás előtt, után, vannak-e kérések, alkuk? - hosszú lenne leírni a húsz év felém érkezett kérdéseit. De akkor most tessék, itt vannak a lapok, szétterítve, Önök előtt." - Kálmán Olga

"Fölkészült, munkás, tisztességes, szenvedélyes, vagyis valóságos újságíró, ilyenből azért nem sok van ebben az országban. Vajon miket mond a könyvében? Ez akkor is érdekes, fontos, ha egyetértünk vele, és akkor is, ha nem. És akkor is, ha hol igen, hol nem. És úgy tűnik, más eset nincs." - Esterházy Péter





Copyright © 2014. All Rights Reserved.
Flag Counter

Oldalunk megfelelő megtekintéshez az Adobe Flash Player legfrissebb változata szükséges, amit erről a linkrőllthet le!

Továbbá a letölthető dokumentumok PDF formátumban érhetőek el, amihez az Adobe Reader min. 8-as verziója szükséges, ami ide kattintva letölthető!